A LÓTUSZ SZIMBÓLUMA

A víz fölé emelkedő fehér tavirózsák, rózsaszín és kék lótuszvirágok mindenütt megragadták az emberek képzeletét; ösztönösen érezték, hogy itt valami többről van szó, mint csak egy szép virágról. Különféle fajtái kiemelkedő szerepet játszanak a szent és a profán irodalomban. Gyakori szimbólum a művészetben, különösen Indiában, Egyiptomban és Kínában.       

A lótuszvirág a vizek, a teremtés, a világmindenség és a lélek jelképe, az élet születése, a sötét mélyben rejtőző csíra kibontakozása, félistenek születési helye, örök élet, lelki fejlődés. A Himalája hegység, a világ tartó pillére nem más, mint a világlótusz szára és magtokja; az egyes világrészek pedig úgy veszik körül, mint a lótuszvirág szirmai.

 A buddhizmus megjelenésével Kínában új jelentés társult a lótuszhoz. A buddhizmus szent növényeként (a nyolc kincs egyike), a buddhista egyház jelvényévé vált.

Indiában a lótuszt tartják a virágok legnemesebbjének, külön neve van a bimbónak, a virágzó és elvirágzott lótusznak, amely egyben a múlt, a jelen, s a jövő, tehát együtt a múló idő jelképe a brahmanizmusban, innen vált a tiszta tanítás jelképévé a buddhizmusban.

Buddha trónja is lótusz, a bimbók a bodhiszattvák, a kinyílt virág pedig magának Buddhának a jelképe.

 Kínában úgy tartják, hogy a lótusz a 4. holdhónap 8. napján virágzik, ez a nap ugyanis Buddha születésnapja.

Indiában a lótusz a születés női szervét idézte emlékezetbe, és az istenanyát személyesítette meg. A kozmikus lótusz, mint teremtő öl, mint az isteni elv tartózkodási helye vagy forrása, különleges szakrális erőként szerepel.

 A termékenység lótusz-istennőjének kultusza széleskörűen elterjedt az indiai földműves-kultúrákban. Csupán az óind nyelvben több mint száz neve van a lótusznak, többnyire a víz vagy a virág motívumával kapcsolatban.

 A kozmikus lótusz a teremtést jelképezi, a világ keletkezését az ősvizekből vagy pusztaságból, amelynek közepén az alvó Vishnu nyugszik.

 Kínában a lótuszt szent növényként tisztelték már a buddhizmus elterjedését megelőzően is. A taoista hagyományban a nyolc halhatatlan egyikét, a nemes szívű szüzet kezében a "nyíltszívűség virágával", a lótusszal, illetve lótusz-elemekkel díszített jogarral szokták ábrázolni.

 "A fehér lótusz idillje" c. könyv tartalmára gondolva asszociálhatunk még a csakrák közül a hetedikre, a koronacsakrára is, amely központ a fejtetőn található, és az indiai könyvek ezerszirmú lótusznak írják le.